www.tengeriakvarium.hu
Microsoft Excel File
Múlt
A Trioker Kft. 1992-ben családi vállalkozásként került megalapításra.
Fõ tevékenysége az élõ haleleség nagy és kis-kereskedelme volt, elsõsorban hazai lelõhelyekre alapozva.
A hazai piac ellátása mellett már az indulás évei-ben is több külföldi vállalkozás beszállítója volt a cég Németországban és Ausztriában.
Ezt úgy tudta elérni, hogy egyrészt a gyûjtési, a tárolási technológiája, valamint a hûtõkocsiban történõ szállítás jó minõséget garantált, másrészt megbízható partner volt.
Az élõ haleleség mellett mind nagyobb igény je-lentkezett a hazai piacon szárított haleleségre, díszhalakra az export piacokon pedig édesvízi halakra.
 

Ezek kielégítésére a beszer-
zési források importtal bõ-
vültek, az értékesítési
piacok pedig további
Nyugat- és Kelet-
Európa-i országokkal egészültek ki. Fõ piacaink közé francia, belga, holland vállalkozások kerültek és tovább bõvült a német vevõk köre.
A forgalom növekedése új telephely kialakítását tette szükségessé 1997-ben.
Ezzel bõvülhetett az a kereskedelmi termékkör is, amely kiegészítette a korábbi palettát. A halak mellett más vízi élõlények, akvarisztikai berende-zések, vízi növények kerültek forgalmazásra.

Jelen
Napjainkban megtalálható nagykereskedésünk-ben mindaz, amire egy díszállat kiskereskedés feltöltéséhez szükség lehet.
Trópusi- és hideg édesvízi valamint tengervízi
halak, rákok, puhatestûek mellett megtalál-
ható kínálatunkban számos külföldi és
magyar gyártó akvarisztikai terméke is, továbbá egyéb más hobbyállatok tartásához szükséges felszerelések.
Telephelyünk felújításával akváriumi kapacitá-
sunkat jelentõsen megnöveltük, raktárbázisunk kibõvítésre került.
Vidéki eladószolgálatot alakítottunk ki mind a
 


Nyugat-, mind a Kelet-Magyarország-i régióba. Autóink rendszeresen szállítanak árut nagy
és kiskereskedésekbe, melyek a megrendel-
éseiket mind kiszállításkor, mind telefonon/
faxon elküldhetik.
Kereskedelmi politikánk lényege a megbízható, jó minõség, a nagy választék és a rugalmas
árpolitika.
Az élõállatok egészséggondozását állatorvosi szolgálat támogatja, munkatársaink
gyakorlott szakértõk. Készséggel adnak tájé-
koztatást mind az újdonságokról, mind az állat-tartás feltételeirõl.

Jövõ
Eladóterünk bõvítésére Budapesten is üzletet nyitottunk.
Új telephelyünkkel együtt 200.000 liter víz áll
rendelkezésre a hazai tenyésztõk és a külföldi beszállítók legszebb díszállatainak eladására. Növekvõ export piacaink ellátására bõvítjük
 



beszállítóink körét megbízható és garantált minõségben szállító hazai és külföldi part-nerekkel.
Nemzetközi kiállításokon, rendezvényeken
mutatkozunk be és folyamatosan megújít-
juk termékkínálatunkat.


Kérjük tekintse meg oldalunkat, és ha felkeltettük érdeklõdését keressen fel bennünket!

Várjuk leendõ vásárlóinkat érdi nagykereskedésünkben és budapesti telephelyünkön is!

 

Top

 
 
     
Forrai design