Múlt
A Trioker Kft. 1992-ben családi vállalkozásként
került megalapításra.
Fő tevékenysége az élő haleleség
nagy és kis-kereskedelme volt, elsősorban hazai lelőhelyekre
alapozva.
A hazai piac ellátása mellett már az indulás
évei-ben is több külföldi vállalkozás
beszállítója volt a cég Németországban
és Ausztriában.
Ezt úgy tudta elérni, hogy egyrészt a gyűjtési,
a tárolási technológiája, valamint a
hűtőkocsiban történő szállítás
jó minőséget garantált, másrészt
megbízható partner volt.
Az élő haleleség mellett mind nagyobb igény
je-lentkezett a hazai piacon szárított haleleségre,
díszhalakra az export piacokon pedig édesvízi
halakra.
|
|
 Ezek
kielégítésére a beszer-
zési források importtal bő-
vültek, az értékesítési
piacok pedig további
Nyugat- és Kelet-
Európa-i országokkal egészültek ki. Fő
piacaink közé francia, belga, holland vállalkozások
kerültek és tovább bővült a német
vevők köre.
A forgalom növekedése új telephely kialakítását
tette szükségessé 1997-ben.
Ezzel bővülhetett az a kereskedelmi termékkör
is, amely kiegészítette a korábbi palettát.
A halak mellett más vízi élőlények,
akvarisztikai berende-zések, vízi növények
kerültek forgalmazásra.
|
Jelen
Napjainkban megtalálható nagykereskedésünk-ben
mindaz, amire egy díszállat kiskereskedés feltöltéséhez
szükség lehet.
Trópusi- és hideg édesvízi valamint
tengervízi
halak, rákok, puhatestűek mellett megtalál-
ható kínálatunkban számos külföldi
és
magyar gyártó akvarisztikai terméke is, továbbá
egyéb más hobbyállatok tartásához
szükséges felszerelések.
Telephelyünk felújításával akváriumi
kapacitá-
sunkat jelentősen megnöveltük, raktárbázisunk
kibővítésre került.
Vidéki eladószolgálatot alakítottunk
ki mind a
|
|
Nyugat-, mind a Kelet-Magyarország-i régióba.
Autóink rendszeresen szállítanak árut
nagy
és kiskereskedésekbe, melyek a megrendel-
éseiket mind kiszállításkor, mind telefonon/
faxon elküldhetik.
Kereskedelmi politikánk lényege a megbízható,
jó minőség, a nagy választék
és a rugalmas
árpolitika.
Az élőállatok egészséggondozását
állatorvosi szolgálat támogatja, munkatársaink
gyakorlott szakértők. Készséggel adnak
tájé-
koztatást mind az újdonságokról, mind
az állat-tartás feltételeiről.
|